Mi a gazdasági totálkár fogalma?


A gazdasági totálkár jelentése az, hogy az autónak a helyrehozatala az alkatrészeket is beleszámítva egyáltalán nem kifizetődő. A javítási költség ilyenkor ugyanis meghaladja jóval az autó forgalmi értékét és ez veszteséges. Még hozzá kell tenni, hogy amennyiben a kárrendezés és a javítás a kgfb alapján zajlik, természetesen ennek következtében nem jöhet létre gazdagodás a törvényi szabályozás alapján. Az idősebb kocsiknál gyakran előfordul az, hogy annyira megsérülnek, hogy gazdasági totálkár keletkezik, tehát több költséggel járna megjavítani, mint maga az autó értéke.


A Biztoshely szerint a gazdasági totálkár esetén a kárszakértő a rendelkezésre bocsájtott adatok és a szemle jegyzőkönyv alapján meghozza a döntést, miszerint a gépjárműnek mennyi az értéke akkor, amikor keletkezett az adott kár a gépjárműben. Ebből le kell vonni a megsérült gépjármű értékét, hiszen ez a gépjármű tulajdonosnál marad.

Két megoldás közül választhat a tulajdonos az egyik az, hogy a biztosító ajánlata alapján a biztosító társaság segítségével adhatja el az autót és hirdetheti meg a gépjárművet, vagy saját maga teszi közzé a hirdetést. Mind a két megoldás kifizetődő lehet, így érdemes megfontolni, hogy melyiket tesszük meg, viszont a gazdasági totálkár a fentebb említett jellemzők alapján beazonosítható. Sokszor vitatják a tulajdonosok a biztosító által megállapított értéket, de ez sokszor abszolút alaptan, de amennyiben mi magunk szeretnénk intézni a dolgokat arra is van lehetőség.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi a gazdasági totálkár fogalma, mert sajnos igen sokszor előfordulhat, hogy például egy öregebb autót olyan kár ér akár egy ütközés során, amikor gazdasági totálkárossá válik. Persze sokkal bonyolultabb az ügy, amikor például egy olyan autót ér nagy kár, amelyiken devizahitel van. Ebben a helyzetben, ha gazdasági totálkár esete forog fenn, akkor a tulajdonosnak az a lehetősége van, hogy igyekszik a bankkal egyeztetni és kéri a pénzintézet hozzájárulását ahhoz, hogy a kötelező és casco biztosításai alapján helyreállíttassa a kárt, mert így nem szűnik meg a lízingszerződés. Arra viszont sajnos nincs lehetőség, hegy ebben az esetben az árfolyamváltozásokat figyelembe lehessen venni.

Bővebben: http://www.biztoshely.hu/totalkar-gazdasagi-totalkar-fogalma-casco-eseten.html