Hamarosan eladják a pécsi buszokat és buszállomásokat


A Pécsi Közlekedési Zrt. hamarosan eladásra kínálja mintegy 40 buszát, amelyeket eddig a felszámolási eljárás alatt álló Tüke Busz Zrt. cégtől bérelt. A bíróság által kijelölt felszámoló, a Vectigalis Zrt. már meghirdette eladásra a cég ingatlanjait, köztük székházát, két busz pályaudvart, kerékpárutat, járdát és egy tévé-rádió adót is.


A Romics Ágnes felszámoló biztos a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a cég vagyona fedezheti a hitelezői igényeket. Az adóhatóság 1,7 milliárd forintos, a cég egyik volt vezetője 22 millió forintos végrehajtási jogot, míg a vízügyi tárca 70 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be a cég vagyonára. Egymilliárd forintra becsüli a felszámoló a cég teljes buszparkjának értékét, illetve az ingatlanokat.